Mi is az a 4GW

Nyomtatóbarát változatKüldés ismerősnek

Globalizáció, Mao Ce tung, működésképtelen államok, Vesztfáliai Béke. Mi az, ami ezt az egymástól látszólag teljesen független négy szót összeköti? A negyedik generációs hadviselés, vagy angol nevének rövidítésével (4th generation warfare) a 4GW. Ha röviden kellene összefoglalnom, a 4GW minden, ami miatt állig felfegyverzett hadseregek nem képesek legyőzni a rongyos felkelőket.

Az elmélet központi és névadó tétele szerint a rendkívül véres harmincéves háborút lezáró vesztfáliai béke mellékhatásaként megszülettek az erősen központosított államok, melyek a hatékony bürokráciájuk segítségével beszedett többlet adókat elsősorban lőfegyverekkel felszerelt, központilag ellátott hadseregekre fordították. Az egyenruhába öltöztetett, együtt gyakorlatoztatott seregekkel a földesurak magán csapatai nem szállhattak szembe. Így kialakult az államok „erőszak monopóliuma”. A korai feketelőporos fegyverek korlátai miatt az a sereg nyerte meg az összecsapásokat, melynek parancsnoka képes volt döntő erőfölényt létrehozni csapatainak koncentrálásával anélkül, hogy a csatamező másik felén vereséget szenvedett volna. Ez volt a lőfegyverekkel vívott háborúk első generációja. Gusztáv Adolftól Napóleoning az összes hadvezér a fenti módon nyerte meg ütközeteit. A korszak végén élt Karl von Clausewitz ezen háborúk törvényszerűségeit felismerve írta meg nagyhatású művét Vom Kriege – A háborúról címmel. Az ebben lefektetett elvek a mai napig meghatározzák a hadseregek felépítését és harcmodorát. Hármas elkülönítése (polgár, állam, katona) egészen a huszadik század közepéig meghatározta a nagyobb háborúk menetét.

A technikai fejlődéssel már nem kellett a katonákat egymás közvetlen közelébe vezényelni (a XIX. századi kovás puskák hatékony lőtávolsága durván 100 méter volt). A géppuska és a közvetett irányzású (azaz a látótávolságon túlra) tüzelő tüzérség megjelenésével elég volt a tüzet távolról a célra vezényelni. Ám a technológia az összes nagyhatalom számára elérhető volt, így jött létre az első világháború állásainak patthelyzete. Ez volt a második generáció a koncentrált tűzerő, mely bármilyen ellenállást legyőzött távolról minimális saját veszteség mellett. 2004-ben Fallúdzsát ezen a merev, módszeres módon, ellenállás esetén légierővel és tüzérséggel egész háztömböket lerombolva, sebességüket egymáshoz igazítva foglalták el az amerikai csapatok. Mondani sem kell ez a módszer hatalmas rombolással jár és rendkívül időigényes.

A megoldást a légierővel támogatott páncélos csapatok által végrehajtott „mélységi hadművelet” jelentette, mely a harmincas években az angol Liddel Hart és Fuller, a német Guderian és a szovjet Tuhacsevszkij ötletein alapszik. A harmadik generációsnak is nevezett hadviselés lényege a blitzkrieg. Nem az ellenség csapatainak (mint az előző két generációban), hanem harci képességének megsemmisítése, az utánpótlás elvágásával és a morál lerombolásával. Küzdősportos példával élve kiütés helyett feszítés vagy fojtás alkalmazásával elérni a feladást. Mint azt a nemrégiben lezajlott grúziai (a rossz nyelvek által csak olimpiai háborúként jellemzett) összecsapás bebizonyította a háborúk gyors megvívásának mai napig ez a leggyorsabb és leghatékonyabb módja.

Ám mi történik akkor, ha az ellenség nem rendelkezik sem páncélos egységekkel, sem egyenruhával ellátott katonákkal? Nem támad szemből, nem áll ellent, hanem rajtaütésekkel gyengíti a hadsereg morálját és folyamatosan elvágja utánpótlását. Harcosai reggel földművesek, délben katonák és este ismét a mezőn dolgoznak.

Mit tehet ez ellen a harcmodor ellen egy hadsereg? Nos a második búr háborúban az angolok a koncentrációs táborokat, a németek a herrero lázadók ellen a sivatagba géppuskázást, az amerikai lovasság az indiánok ellen a gyerekek és asszonyok legyilkolását alkalmazta hatékonyan. Egy hagyományos hadsereg bármikor képes győzni a népi, vagy ismertebb nevén a gerilla háborúban. Feltéve persze, hogy vezetői hajlandóak e kegyetlen módszereket alkalmazni illetve megfelelő számú katonának parancsolnak.

Nos a második világháború szenvedései után a klasszikus gyarmattartó hatalmak egyikkel sem rendelkeztek, így birodalmaik két rövid évtized alatt eltűntek. A felszabadító, népi vagy gerilla háborúk során ezeknek az európai szemmel szokatlan összecsapásoknak is kialakult a módszertanuk Mao Ce Tung, vagy Ho Si Minh munkássága nyomán. Az általuk lefektetett elvek alapján harcoló, a többség által elfogadott védelmi cél érdekében, együtt fellépő társadalom katonai lehetőségeinél sokkal erősebb seregeket is képes volt legyőzni.

Ám a gyarmatbirodalmak összeomlása nemcsak új államokat hozott magával, hanem új problémákat is. A mesterségesen meghúzott, ám a nemzetközi közösség által vehemensen védelmezett határok olyan államokat öleltek körbe, melyek nem rendelkeztek történelmi hagyományokkal, gyakran egymással ellenséges csoportokat kényszerítve együttélésre. Évezredes szokások és kapcsolatok kerültek korlátozásra, szétszakításra. Az eredmény polgár és helyi háborúk sora lett, ahol a törzsek, hadurak és egyéb nem-állami szereplők az összes eszközt felhasználták legtöbbször önző céljaik elérésére. Ezen összecsapások nyomán sok országban a központi hatalom az alapvető szolgáltatásokat sem tudja biztosítani, van ahol immár a függetlenség elnyerése (azaz évtizedek) óta. Ezek az úgy nevezett működésképtelen államok vagy failed states. A fejlett világ és a helyi lakosság szerencsétlenségre a legtöbb ilyen hely azonban gazdag kiaknázásra váró nyersanyagokban.

A globalizáció nyomán a pénzügyi manőverek, a kereskedelem és az információáramlás olyan mértékben megnőttek, sőt egymásra épültek, melyre nincs példa történelemben. Egy kisebb zavar valamelyikben máris túlreagálást okozhat a befektetéseikért aggódó brókerek körében pánikot okozva járulékos károkat, sőt az esemény jelentőségénél sokkal nagyobb hullámokat verve. Ez a kölcsönös egymásra utaltság teszi rendkívül valószínűtlenné a klasszikus fegyveres konfliktusokat az erős, egymással sok síkon kapcsolatban álló gazdasággal rendelkező államok között. Ám a folyamatos fejlődés kényszere nyersanyag éhséget okoz, mely az előbb jellemzett területekre kényszeríti az ellenséges seregek leküzdésére felkészített katonaságot. Olyan területekre, ahol talán sosem járt egyenruhába öltöztetett katona, ahol a gépkarabély szervesen hozzátartozik a felnőtt férfiak ruházatához, ahol a rajtaütéseknek évszázados hagyománya van, ahol az adott szó vagy az írott szerződés annyit ér amennyit be tudnak tartatni belőle, ahol a felnőtt férfi szó jelentése megegyezik a harcoséval stb.

Harcosok, gerillák, terroristák, szabadságharcosok, ízlés szerint, akik fájlmegosztó oldalakon teszik közzé „hőstetteikekről” készült felvételeiket, honlapokon keresztül szereznek új ismereteket, több ezer kilométerrel távolabb és évtizedekkel korábban élt emberek írásaiból tanulnak, a világ minden pontjáról jönnek, hogy a közös ellenfél ellen harcoljanak. Sőt ellenségükre a saját „fegyvereit” felhasználva mérnek csapást otthonában, majd eltűnnek távoli, gyakran szétesfélben lévő országokban, föld alatti alagutakban vagy éppen rövid küzdelem után hazatérnek „hasznos” tapasztalatokkal gazdagabban. Ez mind a 4GW. És ez még csak a jelen.

Folytatjuk.

Források
http://www.d-n-i.net/dni/strategy-and-force-employment/fourth-generation...
http://globalguerrillas.typepad.com/globalguerrillas/2004/05/4gw_fourth_...