Robert Gates védelmi miniszter tegnap aláírta a Pentagonban azt az utasítást, melynek értelmében szeptember elsejével meg kell kezdje működését az Egyesült Államok Cyber Parancsnoksága (USCYBERCOM).
Az Obama-adminisztráció eddig is sokkal nagyobb figyelmet fordított az informatikai, információ biztonságra, mint a korábbi kormányzatok, azonban az új parancsnokság felállításával már nem csak papíron tettek az ügy érdekében.
A határozat értelmében október végére működőképesnek kell lennie a szervezetnek, a teljes funkcionalitást pedig 2010 októberére kell elérniük. Az első évben a működési kereteket, rövid- és hosszú távú célokat kell lefektetni, valamint ki kell alakítani a többi parancsnoksággal, illetve a fegyveres erőkkel való kommunikációt.
A szervezet élére az NSA igazgatója Keith Alexander altábornagyot választották. Jelenleg az NSA rendelkezik a legnagyobb tapasztalattal az elektronikus hírszerzés, kódfejtés, védelmi mechanizmusok terén, így kézenfekvő volt, hogy rendkívül közeli kapcsolatot alakítsanak ki közöttük.
A parancsnokság létrehozása lehetővé teszi az Egyesült Államok számára, hogy központilag kezeljék az informatikai hadviselés kérdéseit mind támadás, mind védekezés szempontjából, és ezzel egyidőben szervesen integrálható a már jól működő fegyveres erők vezetési struktúrájába. Ezzel is megerősítik korábbi kijelentésüket, miszerint az országot ért informatikai támadást tekinthetik konvencionális háborús cselekménynek.
Természetesen még az USA-ban sem mehet minden akadályok nélkül. Egyesek attól félnek, hogy az NSA ilyen erős bevonása a parancsnoksági struktúrába azt eredményezheti, hogy az egyébként civilekből álló rugalmas szervezet némileg átalakulhat a katonai befolyás növekedése miatt.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- 218 olvasás
![ModernBiztonság [beta] logo](/sites/default/files/pixture_reloaded_logo.png)