Skip to main content

Arc-scannelés Nagy-Britanniában

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változatKüldés ismerősnekKüldés ismerősnek

A manchester-i repülőtéren bevezetett új rendszabályoknak megfelelően az utasoktól ujjlenyomatot, DNS-, illetve írisz-mintát vesznek, majd bescannelik az arcukat.

Az e-Borders kormányprogram keretében elindult tesztüzem célja, hogy 2010-re minden utast azonosítani tudjanak a vett minták alapján. A program költséges, azonban már indulása után nem sokkal komoly eredményekkel szolgált, hiszen eddig több, mint 2000 keresett bűnözőt azonosítottak a segítségével.

Forrás